Fórum Szabályzat  1./ A Fórum regisztráció feltétele az, hogy a felhasználó valós, működő e-mail címet adjon meg, amelyen az Adminisztrátorok elérhetik, valamint, amelyre fogadni tudja a Zeus Hírlevelet. Azt a felhasználót, akinek az e- mail címe megszünt, illetve nem fogadja a hírleveleket egymást követő 3 alkalommal úgy, hogy az első és a harmadik nem fogadott levél küldése között legalább 10 nap telt el, az adminisztrátorok felfüggeszthetik a fórum használatától. 2./ A regisztrált név nem lehet konkrét földrajzi név, márka, know-how stb. megnevezése, amellyel a felhasználó visszaélhet valaki személyiségi jogával vagy egyéb szerzett jogával, valamint a regisztrált név nem tartalmazhat obszcén kifejezéseket. A fórumban kerülendő a névhalmozás is, amikor a regisztrált nevek között a többi felhasználó nem - vagy csak nehezen - tud különbséget tenni. 3./ Egy felhasználónak csak egy regisztrált neve lehet, amely ellenőrzéséhez a honlap automatikusan egyedi információkat rögzít a felhasználókról, amelyhez a tag a regisztrációval hozzájárul. Kétség esetén az adminisztrátor ezen szabály alapján a regisztrációt felfüggesztheti, különösen azokra a regisztrációkra, amelyek a regisztrációt követő 1 hónapon belül nem használtak (nem szólt hozzá a felhasználó a fórum témáinak valamelyikéhez). 4./ A Fórumon található összes hozzászólás a hozzászólás szerzőjének nézeteit tükrözi, és nem az Adminisztrátorok, Moderátorok, vagy a Club Zeus szervezői álláspontját - így ők nem vállalnak felelősséget a hozzászólások tartalmáért. 5./ A sértegető, obszcén, vulgáris, rágalmazó, gyűlöletkeltő, támadó, vagy bármely más olyan tartalmat, illetve anyagot, amely mások személyhez fűződő jogait, szerzői jogait vagy egyéb módon törvényt, illetve jogszabályt sért az adminisztrátorok és moderátorok törölhetik. 6./ Azok a hozzászólások, amelyeknek tartalma ellentétes az általános közízléssel, az adminisztrátorok és moderátorok törölhetik. 7./ A fentiek megsértése azonnali és végleges regisztráció törlést vonhat maga után az Adminisztrátor vagy a Moderátor megítélése alapján. 8./ A Fórumba történõ regisztrációval a felhasználó elfogadja, hogy a Fórum Adminisztrátorának és bármely Moderátornak jogában áll eltávolítani, szerkeszteni a hozzászólásait, vagy lezárni illetve törölni az általa nyitott témákat, amennyiben úgy ítélik meg, hogy ez szükséges. 9./ Azokban az esetekben, amikor a fentiekben nem szabályozott hozzászólás érkezik, az Adminisztrátorok és Moderátorok jogosultak e-mailben vagy közvetlenül a fórumban a felhasználót figyelmeztetni, hogy a Fórum használatánál jóhiszeműen járjon el.Ilyen esetek lehetnek különösen a harmadik féltől származó hirdetési anyagok, amelyek valóságtartalmáért illetve a szolgáltatás megfelelő minőségéért és biztonságos felhasználási lehetőségéért valamint az ahhoz fűződő jogszabályok betartásáról az Adminisztrátorok, Moderátorok, vagy a Club Zeus szervezői nem tudnak meggyőződni. A nem szabályozott esetekben az Adminisztrátorok, Moderátorok jogosultak a 8. pontban rögzített jogaikat gyakorolni. 0./ Kiegészítés:A regisztráció törlése azt jelenti, hogy a fórum felhasználói közül a felhasználót kitiltják vagy törlik, tehát a regisztráció használhatatlanná válik. A regisztráció felfüggesztése azt jelenti, hogy a felhasználó a jelszavát a fórum adminisztrátora érvényteleníti, azt újból le kell kérdezni e-mailben. Amennyiben a felhasználó e-mail címe megszünt, annak módosítását kérheti az info [kukac] clubzeus.hu címen. A regisztráció felfüggesztését követő napon a regisztráció automatikusan törlésre kerül, amennyiben a fent leírt, ismételt e-mail megerősítés nem történik meg.   Hírlevél Szabályzata  1./ A Zeus Hírlevélre a clubzeus.hu oldalon lehet feliratkozni legalább egy felhasználói név (amelyen a hírlevél szerkesztői megszólíthatják a hírlevelekben a felhasználót) és egy működő e-mail cím megadásával, továbbá néhány demográfiai adat rögzítésével, amely                                       adatok rögzítése önkéntes 2./ A feliratkozáskor megadott e-mail címre egy üzenetet küldünk automatikusan, amelyben tájékoztatjuk a feliratkozási kérés beérkezéséről, valamint a feliratkozás megerősítésével annak szabályainak elfogadásáról. Amennyiben a megerősítésre a feliratkozási kérést követő napon nem kerül sor, a feliratkozási kérés (egyben minden rögzített adat) törlésre kerül. 3./ A Zeus Hírlevél (továbbiakban hírlevél) kézbesítésével a clubzeus.hu harmadik fél szolgáltatót vehet igénybe, aki a hírlevélbe hirdetést helyezhet el. A hírlevél ezért harmadik fél hirdetését is tartalmazhatja, melyek tartalmáért az oldal szerkesztői és tulajdonosa nem tudnak felelősséget vállalni. A feliratkozással a felhasználó ezt a tényt elfogadja, ennek következményeit viselni hajlandó. 4./ A hírlevél leiratkozás történhet a hírlevél utolsó bekezdésében található link segítségével automatikusan, azonban a clubzeus.hu fenntartja annak a lehetőségét, hogy a hírlevélben ezt a linket nem minden esetben szerepelteti, ezért a felhasználó jogosult a hírlevélre válaszként az info [kukac] clubzeus.hu címre leiratkozási kérést küldeni. Ez utóbbi esetben a leiratkozás meggyorsítása érdekében a leiratkozási kérésnek a feliratkozáskor megadott e-mail címről kell érkeznie, továbbá, az üzenet tárgy mezőjét a "Leiratkozás" felirattal kell kezdeni. 5./ Amennyiben a felhasználó a hírlevelet a Zeus Fórumának tagjaként kapta, és úgy kéri a leiratkozást, a Zeus Fórum tagsága megszüntetésre kerül.   Club Zeus Klubkártya Aktiválás  1./ A Zeus Klub (továbbiakban klub) tagság egyik feltétele a Zeus Klubkártya (továbbiakban kártya) aktiválása, amely azt jelenti,                      hogy a klubtag rendelkezik   Zeus    Klubkártyával és a klub rendszerében rögzített, a klub hírleveleinek rendszeres fogadására alkalmas e-mail címmel. 2./ A Zeus Klubkártya aktiválásának első lépése a Club Zeus buliban kapott belépőjegy regisztrálása (továbbiakban regisztráció). a.) A regisztráció az alábbiak szerint történik: a leendő klubtag a clubzeus.hu oldalon az arra szolgáló mezőben megadja a belépőjegy egyedi azonosítóját (egy vagy több betű és egy egyedi sorszám kombinációja), létező e-mail címét, a nevét (amelyen a klubtagoknak szóló hírlevélben a szerkesztők megszólíthatják) továbbá néhány demográfiai adatot. A regisztrációkor megadott e-mail címre automatikusan kiküldésre kerül egy e-mail üzenet, amelyben található linkkel igazolni kell a regisztrációnál megadott e-mail cím helyességét. Amennyiben ez nem történik meg a honlapon megadott adatok elküldését követő 1 napon belül, a regisztráció sikertelennek minősül, valamint, ha nem teljesül a szabályzat 4./ b.) pontja, az adatok törlésre kerülnek b.) A Zeus Klub szabályzatának 2. pontja alapján egy tagnak csak egy aktivált kártyája lehet, amely feltétel a regisztrációkor az eltérő név, e-mail cím és IP cím alapján kerül ellenőrzésre. Az egyezőség vizsgálatát a regisztrációs rendszer automatikusan, továbbá a regisztrált belépőjegy számának ellenőrzésével egyetemben a clubzeus.hu adminisztrátora is ellenőrizheti. Kétség esetén az aktiválás felfüggesztésre kerül, az érintett regisztrációhoz használt e-mail címre pedig erről értesítést küldünk. c.) Amennyiben a regisztrálás megtörténik, az adatokat maximum 2 hónapig, illetve sikeres klubkártya aktiválás esetén a klubtagság ideje alatt megőrizzük, azonban a teljes adatokhoz a clubzeus.hu tulajdonosán/megbízott adminisztrátorán kívül más nem férhet hozzá. 3./ Azt a kártyát, amelynek aktiválását a későbbiekben megszűnt e-mail címre végeztek el, illetve a megadott e- mail fiók nem fogadja a klubtagoknak szóló hírleveleket egymást követő 3 alkalommal úgy, hogy az első és a harmadik nem fogadott levél küldése között legalább 7 naptári nap telt el, az adminisztrátorok deaktiválják, ezzel a kártyával a buli nem látogatható (kedvezményekre nem jogosít). 4./ A regisztrációt követően, az 1. és 2. pontban szabályozott eseteken túl a klub által küldött e-mail üzenetekre vonatkozó szabályok: a.) A regisztrációval a leendő klubtag elfogadja, hogy a továbiakban az aktiváláskor megadott e-mail címre megküldésre kerüljenek a regisztrációt kezdeményezőknek, aktiválást követően pedig a klubtagoknak szóló hírlevelek, illetve személyre szabott ajánlatok, értesítések b.) Amennyiben a regisztráció nem volt sikeres, de a megadott adatok alapján a Zeus Hírlevél küldése lehetséges, a regisztrációt Zeus Hírlevél feliratkozásnak tekintjük, és a regisztrációs rendszerből a megadott adatok a levelezési listára kerülnek. Ezen adatokra vonatkozóan a továbbiakban a Zeus Hírlevélre vonatkozó szabályok érvényesek. c.) Amennyiben a regisztrált belépőjegy dátumát követő 2 hónapon belül a Zeus Klub szabályzatának 1. pontjában szereplő klubkártya igénylés nem történik meg, a regisztrációt Zeus Hírlevél feliratkozásnak tekintjük, és a regisztrációs rendszerből a megadott adatok a levelezési listára kerülnek. Ezen adatokra vonatkozóan a továbbiakban a Zeus Hírlevélre vonatkozó szabályok érvényesek. 5./ A klubtagoknak szóló hírlevél (továbbiakban hírlevél) kézbesítésével a clubzeus.hu harmadik fél szolgáltatót vehet igénybe, aki a hírlevélbe hirdetést helyezhet el. A hírlevél ezért harmadik fél hirdetését is tartalmazhatja, melyek tartalmáért az oldal szerkesztői és tulajdonosa nem tudnak felelősséget vállalni. A regisztrációval a leendő klubtag ezt a tényt elfogadja, ennek következményeit viselni hajlandó. 6./ Amennyiben a Zeus Fórumában ugyanazzal az e-mail címmel regisztráció történik, mint amit az aktiváláskor használtak, a fórum felhasználó jogosultságai témanyitási lehetőséggel bővülnek. Amennyiben a Fórum regisztráció korábban történik meg, mint a klub regisztráció, a témanyitási jogosultságot e-mailben kérni kell az adminisztrátortól. 7./ A hírlevélről való leiratkozás egyben a klubkártya deaktiválását is jelenti, amely történhet automatikusan, a hírlevélben szereplő link segítségével, vagy a klubtag kérésére, amelyet az info [kukac] clubzeus.hu címre küld meg arról az e-mail címről, amelyről az aktiválást kérte. Ez utóbbi esetben a deaktiválás meggyorsítása érdekében az üzenet tárgy mezőjét a "deaktiválás" szöveggel kell kezdeni. 8./ Amennyiben a felhasználó a hírlevelet a Zeus Fórumának tagjaként is kapta, és úgy kéri a deaktiválást, a Zeus Fórum tagsága is megszüntetésre kerül. 9./ 2011.03.01. előtt kiadott és aktivált klubkártyákra vonatkozó szabályok: a.) A 2011.02.25-éig aktivált, de 2011.05.31-éig új klubkártyára nem cserélt klubkártyák érvényességüket a Zeus Klub szabályzatának 3. pontjának figyelembe vételével elveszítették. A korábbi aktiválások során megadott adatokat ezen szabályzat 4./ c.) pontjában rögzített esetekkel megegyezően kezeljük                                                                                 Club Zeus - Debrecen V.3.1.